BUKV: Gyermeknéptánccsoport
Bgld

gyermeknéptánccsoport

2006 júniusában indult a néptáncoktatás gyerekeknek. 2007 szeptemberétől hetente egyszer, csütörtökönként az alsóőri Öreg Iskola termében zajlanak a próbák.

Több csoportban folyik az oktatás, amelyen több mint 20 gyerek vesz részt Alsóőrről és környékéről. 

A tananyag és a tanítási módszer az életkornak megfelelően változik. Az ovisok mondókákat tanulnak, mozgásos körjátékokat és eszközös játékokat játszanak. A gyermekek az órán a különböző ugrástípusokat is kipróbálhatják és sok népzenét hallgatnak. A magyar néptáncban fontos szerepe van az éneklésnek is. A gyerekek többsége nem magyar anyanyelvű. A német anyanyelvű gyerekek számára természetes azonban, hogy magyarul énekelnek a játékok és az egyszerű táncok során. A népi játékok, a dalok szövegéből sokat tanulnak a mindennapi életről és a szokásokról. A középhaladók csoportjában is még nagy szerepet játszanak a mozgásos, énekes játékok. A tánclépések egyszerű mozdulatsorokból épülnek fel, a táncosok már képesek elsajátítani az első alaplépéseket. A kisiskolás csoportban népszerű az ugróiskola, ennek segítségével tanulják meg a somogyi és vasi ugrós táncokat. Ehhez a dalanyagot Barsi Ernő gyűjtéséből veszik. A haladó csoportban már páros táncokat is tanulnak, mint a vasi csárdás, a Rábaközi táncok és a hagyományos kanásztáncok. Zenei alapot a Boglya Népzenei Együttes és a Burgenlandi Magyar Népfőiskola által gyűjtött anyag nyújt.

Vezető: Mag. Seper Marianne

 

 

 

A tagok neve a 2011/12-es tanévben:

Kezdők

Alexa Delacher 

Dániel Gaal 

István Zsótér 

Kinga Bodó

 

Középhaladók

Ágnes Gaal 

Ákos Fodor 

Álmos Sonkoly 

Csanád Márton-Hubbes 

Csilla Fodor 

Laureen Farkas 

Lisa Szabo 

Sandra Brunner

Vanessa Seper

Haladók

Julia Seper 

Lea Eyer 

Lena Gyaky 

Lena Halwachs 

Máté Guba 

Réka Fodor 

Romana Eckert 

Valentina Raba 

Zalán Bodó

 

 

Szereplések

2008. június 14. – BMKE 40 éves jubileuma, Felsőőr (park) 

2009. május 3. – Anyák napi ünnepség, Felsőőr (BMKE székházában) 

2009. május 17. – Volksmusikantentreffen Rotary Club, Großpetersdorf 

2009. június 27. – Magyar néptánccsoportok találkozója, Bécs 

2009. szeptember 17. – az alsóőri iskola átadása a felújítása után 

2009. október 24. – az alsóőri énekkar 90. éves jubileuma 

2010. május 2. – Anyák napi ünnepség, Őrisziget 

2010. május 16. - Volksmusikantentreffen Rotary Club, Großpetersdorf 

2010. okt. 2. – a Virgonc 30 éves jubileuma, Alsóőr 

2010. okt. 13. – Magyar Népművelők Egyesületének 17. Vándorgyűlése, Alsóőr 

2011. május 8. - Európa Nap, Városi Park Felsőőr

 

Néptáncoktatás 4-14 éves gyermekeknek

JÁTÉKOS NÉPTÁNCOKTATÁS 4-14 ÉVES GYEREKEKNEK

Öreg Iskola, Alsóőr

Első foglalkozás: 2019. szeptember 19. (csütörtök)

4-8 évesek: 16.00 - 17.00 óráig

9-14 évesek: 17.15 - 18.15 óráig

 

Díj: € 15,- / félév

 

Vezeti: Mag. Seper Mariann | Tel: 0676/6361963